26 hónaposan:
Az egyik
legfontosabb dolog, ami velem történt, hogy már
NINCS pelusom.
A fának és a wc-nek pisilek! Nézzétek
csak!
Voltam a Viki
dolgozójában, ahol kipróbáltam az ovis wc-t és az ovis kézmosót is.
Anya beíratott
oviba, márciustól én is ovis leszek. Süni csoportba járok majd és lufi lesz
a jelem.
Gyerek napkor jó kis buli volt, a
Városligetbe vittek anyuék. Festettem vízfestékkel, golfoztam, ugráló
váraztam, nagyon jól éreztem magam.
25 hónaposan:
Anya szerint nagyon látványosan fejlődök,
okosodom. Sok új szót tudok, már nem is számolja anya őket. Már szinte alig
van olyan szó, aminek csak az elejét mondom, ügyesedek.
Ha szeretnél vicces sztorikat olvasni,
kattints a vagány csávóra:
Fontosabb dolgok, amit mostanában
tanultam, csináltam:
- Egyedül felmásztam a játszóterünkön levő magas (5 lépcsőfokos) csúszdára.
-Megfordulok a csúszdán és nem ülve, hanem hason fekve csúszok le.
- 243 szónál anya abbahagyta az új szavaimnak
a számolását.
- Egymás után 3 éjszakát végigaludtam!!! Anya
nagyon örült ennek, igaz ő nem sokat aludt, figyelte, hogy minden oké-e
velem, mert általában nem alszom ennyit :)
- Nagyon szófogadó kisfiú lettem, anya egy
szavára csinálom is, amit csak kér tőlem.
- Alkotok, rajzolok, festek (igazából
firkálok)
- Nagyon felvilágosult kisfiú vagyok, tudom hogy nekem kukim
van, Vikinek pedig cuncija.
- Minden második hang, ami kijön a számon az
a "mijaz" vagy a "kijaz" :)
- Már szépen mondom, hogy lécci, köszi,
tessék, tudok hízelegni is, mondom, hogy "anuszi", ez anyuci akar lenni. Ha
nagyon ludas vagyok valamiben, akkor ezt mondom, miközben szépen, huncutul
nézek anyura "lécci anyuci" és akkor anya már nem is mérges, szépen
mosolyog. Ha még egy puszit is nyomok az arcára, akkor... azt hiszem az
ujjam köré csavarom őt félkézzel :) Apa már meg is kért, hogy tanítsam meg
neki ezt a technikát, minden részletét :)
- Ismerem már a 4 alapszínt, igaz nem a saját
nevükön :) a piros az Pó, a kék az Tinky, a sárga az Lálá, a zöld... valami
vicces, a Teletubbik neve után szabadon ....
Fontosabb események az életemben:
- Vezettem igazi repülőgépet! Láttam rengeteg le és
felszálló repcsit.
-Ültem egyedül egy körhintán, kisvonat volt, anyuval
pedig egy kisautóban
- Voltunk naplementét nézni, és ellátogattunk
a Csepel sziget legdélebbi csücskébe is. Megnéztem a Tasi-zsilipet is.
Remekül éreztem magam. Nézd meg a fotókat.
- Kaptam egy felmosót, nagyon sokat
segítek így anyucinak. Felmosok, sepregetek, ha kell kiveszem a tiszta
ruhákat a mosógépből és segítek bevinni őket a szobába, hogy kiteregessük...
- Jó sok érdekes dolog történik ám velem,
nagyon sokat megyünk a játszótérre, ha jó idő van, akkor homokozhatok, ha
nem akkor vagy csak hintázni és csúszni lehet, vagy motorozni és krétázni.
Én mindegyiket nagyon kedvelem. Nézd mennyi szép rajzot készítettem már.
Reptéren és a Repülőgép múzeumban voltunk:
Anyák napját mindkét nagymamámnál
megünnepeltük... készültem is rá, ajándékkal
Rollerozás a tesómmal
Modellt álltunk :)
Majális
Csúcson voltam, Csúcs érzés volt. Csepel sziget
legdélebbi részén voltunk, a Tassi-zsilipnél is.
A Törökugratónál naplementét néztünk és virágot szedtem
anyucinak, meg a nővéreimnek.
Vegyes fotók
Néhány játszótéri fotó
Rajzolók képek: Ezeket bizony én rajzoltam...
|